Tux gyermekei

Hazautazásom története

1. fejezet
Péntek reggel

A reggeli hányást követően elindultam a 8:15-ös programozás gyakorlatra nem is sejtve mi vár még rám. A három óra programozás lázasan, szar gyomorral az még semmi (úgy éreztem magam mint aki másnapos pedig egész héten egy kortyot sem ittem, lehet hogy kialakult nálam a pavlovi reflex és pénteken már kicsit másnapos érzéssel kelek:D).
Szóval túléltem a programozást, innnen már csak haza kell vonatoznom, mi az nekem! Kimentem a délibe, megvettem a jegyem, 885 forintot csengettem érte hogy sűljön ki a szemük! Az hetente 1770,  havonta 7080 forint. És akkor még nem ettem semmit baszod. De legalább az igazgatóság tagjai recskázhatnak az új felnire az Audin. Felültem a vonatra, vártam az indulást.

2. fejezet
Az első megpróbáltatás

Jó szarul voltam, amire még rátett az a mocsok meg bűz ami a kocsiban volt. Lehet hogy a kedves MÁV Start Zrt. rendszeresen takaríttatja a kocsikat, én is látok a Déliben a vonaton sürgő-foró sárgamellényes takarítokat, de az kb szart sem ér ha egy 8 kocsiból álló szerelvényt egy vödör vízzel mosnak fel.
Leküzdve a hányingert végre eljött az indulás. Hatalmos ováció, üdvrivalgás, miegymás. Elvira (az inteligens vasúti menetred) szerint már csak 2 óra és 17 perc és otthon vagyok. Nagy lófaszt!

3. fejezet
A móka kezdetét veszi

Székesfehérvárig repültünk mint az álom. Aludtam is egy jót. Megálltunk. Megkezdődött a mozdonycsere. Kb 13:20kor érkeztünk meg. Elvire szerint meg 13:30kor indulunk tovább. Olyan 13:40 körül méltóztatott jönni a kaller és újságolja vigyorgó arccal hogy körülbelül 20 perces késéssel indulunk. Azt nem merte a képünkbe mondani hogy MÁV nyelvről magyarrra fordítva a körülbelül annyit jelent, hogy minimum! Szóval Fehérváron állunk fűtés nélkül. 30 perc múlva el is indultunk. Juppiiii! De a tapasztalt vonatosok már tudják hogy most az a rész jön hogy minden bokornál meg kellett állnunk bevárni az ellenvonatot. Ha már késünk, késsük el rendesen bazzee!
Csajágra érünk. 14:30. A menetrend szerint ilyenkor kéne Balatonalmádiban lennünk.

4. fejezet
A móka folytatódik.

Csajág. Az ez előzőekben  elfelejtettem közölni, hogy pályaépítési munkák miatt Csajág és Balatonkenese között autóbuszok viszik az utasokat. Erre fel ovltam készülve mert az előző héten már volt részem belőle. Ez ahoz képest hogy MÁV szervezés elég gördülékenyen zajlik mindig. Csak nem értem mi szükség van rá? Mi a lófaszt építenek a pályán? Csinálják meg az elkerülőt, villanyosítsák ezt a szakaszt is aztán fölösleges itt javítgatni minden évben ugyan azt. Ja de hoppá! Nincsen rá pénz. Mert a havi szinten kicsengetett 7000 forintom meg a tobbi diáktársé nem elég. De akkor hova a faszomba megy el a pénz?
Ezt mindet szépen átgondolva megérkeztem Kenesére. Visszaszálltam a vonatra. Három óra. Almádiba értem 15:15.

5. fejezet
Összegzés

Elindultam Budapestről 12:15-kor. Megérkeztem Balatonalmádiba 15:15-kor. Még az analízisen tanultak sem szükségesek ahoz hogy kiszámoljam ez 3 óra. 3 nyamvadt óra kellett a 2:17 perc helyett ahoz, hogy 117 km-t megtegyek. 2007-ben.
És van még bőr a dolgozók képén sztrájkolni! Valami kibaszottul el van baszva.

Apáink ideében tartott ez az út 2,5-3 órát. Azóta mi változott? Mocskosabbak lettek a kocsik, drágább lett a jegy és abban az időben szerintem fejek hullottak ha késett egy vonat... Ma meg örömünnep van ha nem késik...